Hallásvesztés – mi a teendő?
Az egyik pillanatban még rendesen hallja a világ zajait, a következőben viszont hirtelen minden olyan lesz, mintha vattába csomagolták volna az embert – a hirtelen hallásvesztés legtöbbször minden előjel nélkül lép fel. Ezért különösen fontos, hogy a páciensek megfelelő tájékoztatást kapjanak a kiváltó okokról, a tünetekről, a diagnózisról és a kezelésről. Itt megtalálhatja a választ minden gyakran felmerülő kérdésre.
Áttekintés:
Mi a hallásvesztés?
Az érintettek minden nyilvánvaló külső ok nélkül, hirtelen fellépő halláscsökkenéstől szenvednek. Ha pontosabban akarunk fogalmazni, akkor a nagyothallás egyik fajtájáról van szó. A hangok hirtelen már nem alakulnak át a fülben az agy számára értelmezhető idegi impulzusokká, mint az ép hallás esetében.
A tünetek gyakran csak az egyik fülön jelentkeznek, és nem járnak fájdalommal. A hallásveszteség lehet olyan csekély mértékű, hogy az érintett észre sem veszi. De akár olyan nagyfokú is lehet, hogy teljes siketséget eredményez. Az akut hallásveszteség bárkinél felléphet.
Honnan lehet felismerni a hallásvesztést?
Vannak olyan jellemző tünetek, amelyek alapján felismerhető a hallásvesztés. Egyik pillanatról a másikra jelentkező nagyothallás vagy „téves“ hangérzékelés lép fel. Az ember csak az egyik fülén hallja a környezetét, vagy éppen mindkét fülén, de halkabban. A hangok és a zene hirtelen másképp vagy szokatlanul hangzanak. Mindennek olyan hangja lesz, mintha az embert vattába csomagolták volna. Az is előfordulhat, hogy az ember hirtelen duplán hallja a hangokat.
Esetleg már nem tudja egyértelműen megmondani, hogy melyik irányból érkezik a hang. A hallásvesztésben szenvedők gyakran fátyolos érzésre panaszkodnak a fülkagyló tájékán, vagy nyomást éreznek a fülükben. Olykor fülzajok, például
fülzúgás is fellép. Ritkább esetben a hallásveszteséget szédülés is kíséri.
Mi okozza a hallásvesztés kialakulását?
Bár a pontos oka még nem ismert, van néhány elmélet, amely megmagyarázhatja a jelenséget. Az orvosok úgy vélik, hogy a probléma hátterében a belső fül hajszálereinek vérellátási zavara állhat, ezért a betegséget gyakran „fülinfarktusnak“ is nevezik. Egy másik elképzelés szerint a jelenséget gyulladás (pl. középfülgyulladás) vagy vírusok okozzák. A gyulladás következtében megdagadhatnak a hallószerv körüli szövetek, ami hátrányosan érintheti a hallóképességet.
Bizonyos vírusok az idegeket is megtámadják. Ha a hallóideget is érintik, károsodhat a hallóképesség. Egyesek szerint a stressz is egy lehetséges kiváltó ok, de legalábbis kedvez a betegség kialakulásának. A páciensek gyakran arról számolnak be, hogy a tünetek jelentkezése előtt nagymértékű stressznek voltak kitéve. A stressz néhány embernél negatív hatással van a testi funkciókra is, ami természetesen a rendkívül érzékeny fület is érintheti.
Mi a teendő hallásvesztés esetén?
A „fülinfarktus“ évente 100 000 emberből mintegy 40–100-at érint. Ez azt jelenti, hogy a hallóképesség egyik pillanatról a másikra – legtöbbször az egyik fül esetében – erősen romlik. Az eltompult hallástól (mintha vattán keresztül érzékelné az ember a hangokat) a fülzajokon (például a fülzúgáson) át egészen a teljes siketségig bármi előfordulhat. Az alábbiakban összegyűjtöttük Önnek, hogy milyen terápiás lehetőségek állnak rendelkezésre, illetve mikor ajánlott feltétlenül orvoshoz fordulni.
Lépni vagy kivárni?Bár a hallásvesztés orvosi szempontból nem feltétlenül számít vészhelyzetnek, azért ajánlott előrelátóan cselekedni. Amennyiben az itt bemutatott tünetek valamelyikét vagy együttesét észleli, forduljon fül-orr-gégész szakorvosához. A normál hallóképesség az esetek kb. 50 százalékában 24–48 órán belül helyreáll. Ugyanakkor minél kisebb intenzitású a hallásveszteség, és minél rövidebb ideig áll fenn, annál biztosabb felépülést ígér a terápia. |
A kortizon és társai: az elérhető terápiák
Fontos tudni, hogy nincs egyedüli „bevált“ kezelés. Három terápiás forma azonban sikeresnek bizonyult a korábbi tapasztalatok alapján.
Milyenek a kilátások a javulásra?
Az említett terápiás formák segítségével végzett kezelés révén jó eredményeket lehet elérni, a hallóképesség pedig a legtöbb esetben szinte maradéktalanul helyreállítható. Az érintettek mintegy 10–20 százalékánál azonban visszamarad valamilyen fokú halláscsökkenés. Ebben az esetben a zavar hallókészülék segítségével ellensúlyozható.
Hogyan vizsgálja ki a fül-orr-gégész a hallásvesztést?
A diagnózist kizárásos elven állítják fel: a diagnózis felállítása előtt kizárnak minden lehetséges megbetegedést, amely a fület érintheti. Az orvos általában a beteg alapos kikérdezésével kezdi a vizsgálatot. Mikor jelentkezett a hallásveszteség? Mik a tünetek? Volt-e nagyobb zajnak kitéve a páciens? Volt-e valamilyen korábbi megbetegedése (pl. diabétesz)? Milyen gyógyszereket szed? Ki van-e téve stresszhatásnak?
Ezt követi a fül tükrözéses vizsgálata (otoszkópia), mellyel megállapítják, hogy a hallásveszteséget nem a hallójárat elzáródása vagy a dobhártya sérülése okozza-e. A további vizsgálati módszerekről az orvos dönt a saját belátása szerint. Előfordulhat, hogy különféle hallásvizsgálatokat végez, teszteli az egyensúlyérzéket és megméri a vérnyomást. A vizsgálatok általában nem járnak fájdalommal.
Megelőzhető a hallásvesztés?
Amennyiben abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a betegség kiváltó oka vérellátási zavar, akkor ugyanazok a szabályok vonatkoznak a megelőzésére, mint a szívinfarktus esetében. Egészséges életvitelt kell folytatni. Ez azt jelenti, hogy kerüljük a stresszt, ügyeljünk az egészséges táplálkozásra és a megfelelő mértékű testmozgásra, hiszen a magas vérzsírszint negatívan befolyásolja a vérellátást. A nikotin szintén káros hatással van az erekre, ezért ajánlott felhagyni a dohányzással.
Ezen túlmenően kerüljük a szélsőséges zajterhelést. Ha tartósan magas zajszintnek vagyunk kitéve, például egy koncerten vagy egy diszkóban, ajánlott megfelelő hallásvédelmet alkalmazni. Ha például munkahelyünkön hosszú időn keresztül zajnak vagyunk kitéve, a fül optimális megóvása érdekében célszerű egyedi hallásvédő eszközöket készíttetnünk.
További témák
